Aktuális kutatási programok 

• Reziliencia a vezetésben kutatásunk témája a vállalatvezetők boldogulása. Vezetői boldogulás alatt azt értjük, amikor a vezető képes úgy megküzdeni a kihívásaival, hogy közben fejlődik. Ehhez kapcsolódik szorosan a reziliencia, vagyis a rugalmas ellenálló képesség fogalma, amelynek lényege, hogy egy vezető vagy egy szervezet úgy tud változni, hogy a körülményekhez igazodva rugalmasan alkalmazkodik azokhoz és egyúttal a stabilitását is megőrizve egy magasabb szintű működésre áll át. További részletek itt

Résztvevőként olyan felsővezetők, cégvezetők jelentkezését várjuk, akik szívesen osztanak meg egy olyan szervezeti, vagy vezetői szempontból jelentőséggel bíró, számukra aktuális problematikát, amellyel kapcsolatban elkerülhetetlenül szembe kell nézni valamilyen változással, változtatással. Csatlakozás itt.

• Vállalati HR szakemberek tanácsadói kompetenciáinak érvényesülése kutatásunk azt vizsgáljuk, hogy miként függnek össze egymással az egyéni reziliencia, az életszemlélet és a megküzdési stratégiák, továbbá azt is, hogy az intenzív, fókuszált problémakezelés hogyan hat egy pontosan definiált szakmai problematikára. További részletek itt.

Résztvevőként olyan HR szakemberek jelentkezését várjuk, akik szeretnék jobban kihasználni szakmai kompetenciáikat, a bennük rejlő tanácsadói potenciált és ezáltal hatékonyabbá tenni szervezeti beavatkozásaikat. Csatlakozá itt

• Vezetői kompetenciák kibontakozása kutatásunk témája a vezetői potenciál. Azokat a tényezőket vizsgáljuk, amelyek a legnagyobb befolyást gyakorolják arra, hogy a menedzserek kibontakoztathassák vezetői kompetenciáikat. További részletek itt.

Résztvevőként olyan menedzserek jelentkezését várjuk, akik szeretnék továbbfejleszteni és jobban kihasználni a bennük rejlő vezetői potenciált, szeretnének többet kihozni önmagukból és szívesen tesznek is ennek érdekében. Csatlakozás itt.

A kutatások vezetői:
Scroll to Top