Lukács Gabriella

Tréner vagyok, a Drama in Business módszer megalkotója, szakterületem a dramatréning.

Tevékenységem lényege a játék, mely – a gyerekek játékához hasonlóan – komoly és alaposan átgondolt. Gondosan előkészített, mégis leginkább az „itt és most” szabályai működtetik. Ha a szabályokat megszegjük a játék folyamán, elvész a közös öröm, elpusztul az együtt felépített világ. Manapság sok gyerek nem tanul meg játszani, így problémát okoz a közös tevékenység által megteremtett értékek megvédése. Ezért is tartom elengedhetetlenül fontosnak a játék tanítását gyerekkorban, és újratanítását felnőtteknek.

Tréningeket vezetek felnőttek számára, illetve szakmai továbbképzésen bemutató foglalkozásokat tartok, mindemellett rendszeresen dolgozom gyerekekkel, fiatalokkal is. A velük való munka igen inspiráló számomra, mert ennek során gyakran nyílnak újabb és újabb perspektívák a munkámban.

Személyes és szakmai értékpiramisom tetején a felelősségteljes gondolkodás és az asszertivitás áll. Ennek próbálok megfelelni – gyakran sikerrel.

2009 óta vagyok az UNIXO munkatársa, ezidő alatt mind a vezetőképzésben, mind a készségfejlesztő tréningek területén dolgoztam.

Szakterületem a dráma, amely olyan tréningek vezetését jelenti, melyek elsősorban az önismeretet és a kommunikációs készségeket fejlesztik, illetve a szervezeten belüli kommunikációs elakadások során segítenek. A vezetőképzésben a Drama in Business módszere hozzájárul a karizmatikus vezetői értékrend és viselkedésmód felépítéséhez.

A Drama in Business módszer különféle konvenciókat, gondolkodást segítő munkaformákat alkalmaz, melyek közül a szerepbe lépés az egyik legfontosabb. A közös munka egésze, maga a folyamat lényeges, a résztvevők a játékot a gondolkodás egyik módjaként alkalmazzák. A megjelenítés plasztikusabb, mintha csak beszélnénk a konfliktusokról, szándékokról, megoldási lehetőségekről, kommunikációs hibákról vagy félelmekről.

Munkám célja, hogy az UNIXO keretein belül saját tudásomat, szakmai tapasztalatomat a tréningek során továbbadva, új nézőpontot nyújthassak mindazon vezetőknek, akik késztetést éreznek a fejlődésre és e miatt hozzánk fordulnak.

Scroll to Top