A vezetők kibontakozása kutatás folyamata

A résztvevők szakmai fórumokon és online közösségi hálózatokon, személyes és munkakapcsolati köreinken, illetve ajánlásokon keresztül értesülhetnek a kutatásról.  

Az előkészítés során az alanyt egy rövid telefonos, vagy szükség esetén személyes megbeszélésben tájékoztatjuk a kutatás menetéről, céljairól majd egy megállapodunk az együttműködés időpontjában.

A kutatásban résztvevő vezetőt arra kérjük, hogy egy olyan számára fontos, a vezetői tevékenységével kapcsolatos problematikát fogalmazzon meg, amely aktuális, konkrét és szervezeti vagy vezetői szempontból jelentőségteljes.

A kutatási együttműködés egy másfél órás találkozás keretében valósul meg és három részből áll:

• A konzultáció előtt a vezető néhány rövid kérdőívet tölt ki, amelyek az általa megfogalmazott témára vonatkoznak, valamint az egyéni reziliencia, az életszemlélet és a megküzdési stratégiák feltárására szolgálnak.

• Ez követően kerül sor a konzultációra, amelyet a kutató vezet és témája a vezető által megfogalmazott problémakör.

• A konzultációt a témára vonatkozó kérdőív ismételt kitöltése követi.

A kutatási folyamat igény szerint nyomon követhető, fél évenként írásos összefoglalóban tájékoztatjuk a résztvevőket a munkánk állásáról, eredményeiről.

 ÖsszefoglalásCél
 FolyamatKimenet
 Csatlakozás 

 

Scroll to Top